Pozitív lett a magyar atléta Eb-n adott mintája

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a tavaly júliusi atlétikai Európa-bajnokságon pozitív doppingmintát produkált a sprinter Pásztor Gábor.

Az információt megerősítette Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is, hozzátéve: az elsőfokú tárgyaláson már túl is vannak, ami ellen a sportoló fellebbezett, így várják a másodfokot. Ennél többet azonban nem árult el, mert mint jelezte: folyamatban lévő ügyről többet nem mondhat.

A Ferencváros Amerikában élő, 34 éves versenyzője nem kérte a B-próba vizsgálatát, és elmondta, milyen táplálék-kiegészítőket használt a kontinensbajnokság előtt. Azt hozta fel mentségeként, hogy ezek közül lehetett valamelyik szennyezett, és ez okozhatta, hogy a mintája pozitív lett, egyben jelezte azt is, hogy még sohasem fordult elő vele hasonló eset. Ártatlannak vallotta magát, és fellebbezett a rá kiszabott négyéves eltiltás ellen.

A tavalyi Eb-n a kétszáz méteres síkfutásban induló Pásztor Gábor az első körben 21.60-as eredménnyel 22. lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe.

Forrás: Nemzeti Sport